Nagyböjti lelkinap a Sacred Space-n
2008
Bevezető
Segítség a lelkinaphoz
Javasolt időbeosztás
Első imaóra
Mt 4:1-11
Segítség az imádkozáshoz
Elmélkedés imádkozás után
Második imaóra
Jn 4:5-26
Segítség az imádkozáshoz
Elmélkedés imádkozás után
Harmadik imaóra
Mt 17:1-9
Segítség az imádkozáshoz
Elmélkedés imádkozás után
A nap összefoglalása
BEVEZETŐ
Isten hozott a Sacred Space nagyböjti lelkinapján!
A lelkinapokon kivonjuk magunkat szokásos életritmusunkból. Kiválasztunk egy napot, amikor meg tudjuk oldani, hogy visszahúzódunk mindennapi teendőink közül, félrevonulhatunk teljes nyugalomban. Ott és akkor remélhetőleg be tudunk hatolni lelkünk mélyére, azokba a mélységekbe, ahol találkozhatunk Istennel.
Idén korán érkezett a nagyböjt, Húsvét vasárnapja az ősi számítás szerint (a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte utáni első vasárnap) március 23-ára esik. De mi is a nagyböjt? Hamvazó Szerdával kezdődő negyven napos időszak, ami arra való, hogy felkészüljünk a kereszténység legnagyobb ünnepére, Húsvétra. Húsvét Krisztus halálának és feltámadásának ünnepe. A nagyböjti hetekben igyekszünk ráhangolódni a Nagyhét és Húsvét eseményeire. Próbáljuk megújítani szívünket és elménket, életünk folyamát Isten kegyelme és jósága felé fordítjuk.
Ez magas mércének tűnhet, és talán nem is érhető el. De egy lelkinap reményeink szerint megkönnyíti a dolgunkat. Ezen az egy napon időnket arra szánjuk, az útmutató alapján, hogy közelebb jussunk a célhoz. Ezen a napon alkalmunk lesz összpontosítani, elmélkedni, imádkozni, és mindezek által Isten jelenléte mélyebben megérint majd. Ha elvégezzük, valami elindul bennünk, és elkísér a Húsvét felé vezető úton.
Segítség a lelkinaphoz
Mindenekelőtt nyitottságra és bizalomra lesz szükségem. Ha mindent félre tudok tenni ezen a napon, átalakítom a napirendemet, teret adok Istennek az életemben, Őt ott fogom találni. Hogy történik ez? Ősi szerzetesi tanács: „Térj be a szívedbe”. Ha belépek a szívembe, a csendbe énem legbelsejében, ott fogom találni Istent.
„Térj be a szívedbe.” A szerzetesek évszázadokon át tudták ezt. Ezzel az igazsággal találkozol, ha megnézed a karthauzi szerzetesi életről szóló filmet (Into Great Silence) a Francia Alpok lejtőin, a Grande Chartreuse-ben. Életem hatalmas igazsága, hogy az Élő Isten, aki életre hívott, aki a nevemen szólít, aki mindig előttem áll, valójában bennem lakik. Csodálatos misztérium! Bennem tehát már ott az imádság, ott az egyesülés, a communio Istenben. Igen, lehet, hogy nem tudok róla, nem ismerem fel, elfelejtettem. De ha időt szánok rá, ha elvonulok egy magányos helyre, hihetem, hogy Isten ott van, legbelül bennem, és beszél hozzám. Nem kell szerzetesnek lenni, hogy ezt tudjam – csak csendesedjem el, legyek nyitott a szívemben, a lényemben lévő mélységek felé.
„Itt vagyok, Uram” – ez legyen az imádságom, a gondolatom, amivel e nap elé nézek. A nyitottság lelkülete! Ez a hit alapállása, sokan imádkoznak így a Bibliában. „Itt vagyok.” Itt vagyok, amilyen ma vagyok, talán telve várakozással, talán üresen, ínségben. Jövök úgy, amint vagyok, minden vallásos előírásnak megfelelő öltözék, érzelem, gondolat nélkül. Nem, jövök úgy, amint vagyok. Mert Isten jön hozzám, oda, ahol most vagyok, ahhoz, aki most vagyok. Ha ilyen vagyok, egyszerű, alázatos nyitottsággal a szívemben, akkor Valaki rám néz szeretettel, bizalommal, és így szól hozzám: „Én is itt vagyok neked…”
Milyen gyakorlati előkészületeket tegyek a lelkinapomhoz? Idő, hely és magány – ezek a legfontosabb feltételek. Alakítsak ki egy tisztást magam számára a tennivalók sűrű erdejében, amik egyébként lefoglalnának. Gondoljam át, hova tudok menni, hogy egyedül legyek, ahol nem zavarnak meg. Talán van egy szoba, egy hely, ahol szabadnak, nyugodtnak érezhetem magam. Talán kialakítok egy sarkot, ahol meggyújtok egy gyertyát, kiteszek egy képet, egy Krisztus-ikont vagy Rubljov Szentháromság-ikonját, esetleg egy madonnaképet a kisdeddel. Illő zene is segíthet a hangulat megteremtésében – vagy mindezek zavaróak is lehetnek, elterelhetik a figyelmemet, és inkább a csend és a magány „zenéjét” választom…
Javasolt időbeosztás
Az alábbi javaslat csak iránymutatás. Alakítsam saját igényeimhez, energiaszintemhez, képességeimhez.
9.30 – Előkészület
Időt hagyok magamnak az elcsendesedéshez, leülök, csendben maradok… Segíthet talán, ha eltöprengek azon, mit is várok, mit remélek a mai naptól, le is írom, ami eszembe jut… Aztán imádkozhatom egy percig valahogy így: „Uram, itt vagyok. Légy velem! Segíts, hogy nyitott legyek jöveteledre, kegyelmedre. Csendesítsd le testemet és elmémet, ébressz tudatára jelenlétednek a szívemben.”
A nap lényege, tartalma három áhítat vagy imaóra köré rendeződik, melyek központi magja egy-egy evangéliumi szakasz azok közül, amikre a keresztény egyházak ráirányítják figyelmünket a nagyböjti időszakban. Ha egy teljes órányi áhítat túl soknak tűnik számomra, gondoljam át, mennyi idő lenne megfelelő, mondjuk 35-45 perc. Az időnek elég hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy lehetőséget adjak magamnak a tapasztalat átélésére. Legyek türelmes! A fontos dolgokhoz időre van szükség, és ez az imára is igaz. Magát az evangéliumi szöveget és segítséget is kapok az elmélkedéshez, fogódzókat, amin képzeletem elindulhat, gondolatmeneteket, amelyeken haladhatok. Nem túl sokat, hogy kellő szabadsága legyen elmém kreativitásának, és mindenekfölött Isten sugallatainak a szívemben.
10.30 Első imaóra
Evangélium: Jézus a sivatagban
Máté 4. fejezet 1-11. versek
11.00 Délelőtti szünet. Bekapok valamit, levegőzöm egyet.
11.30 Második imaóra
Evangélium: Jézus és a szamariai asszony a kútnál
János 4. fejezet 5-26. versek
12.30 Ebédszünet. Eszem valamit, sétálok egyet, mialatt gondolataim a nap eddigi tapasztalatai körül forognak.
14.30 Harmadik imaóra
Evangélium: Jézus színeváltozása
Máté 17. fejezet 1-9. versek
15.30 Délutáni szünet. Pár falat és levegőzés
16.00 A nap áttekintése
Rászánok egy kis időt, nem túl sokat, hogy áttekintsem a napot, főleg az imaórákat. Gyakran előfordul, hogy visszatekintve vesszük észre, mi történt valójában. Feljegyzem, mi hatott rám az áhítatokon. Voltak sötétebb pillanatok, világos pillanatok? Pillanatok, amelyek fellelkesítettek? Talán észreveszek valamit, az Úr jelenlétét, hogy mit mondott nekem, hogyan hívott valamire. Vagy talán csak kis villanások, apró érzések voltak… Bárhogy volt is, lelkinapomat hálaadással fejezzem be. Hiszem, hogy az odaadott idő soha nem vész kárba. Az Úr jelen volt, és én hálás vagyok neki, és dicsőítem őt.
Mindezen segítséget és a javasolt időbeosztást figyelembe véve, következzék a három imaóra vázlata.
ELSŐ IMAÓRA
Elhelyezkedem valamilyen kényelmes imapózba. Ellazulva, mégis figyelmesen. Megpróbálom tudatosítani magamban Isten jelenlétét. „Uram, Te most itt vagy velem. Segíts, hogy átéljem jelenlétedet. Itt vagy a szívemben, és itt vagy ezen a helyen.”
Elolvasom a szentírási szakaszt, ami most Máté evangéliumából való. Lassan végigolvasom. Azután újra elolvasom, próbálom elképzelni a jelenetet, megérezni az atmoszférát, amiben játszódik, mindenekelőtt Jézust akarom látni…
Máté 4: 1-11
Jézus a sivatagban
Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.
Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." Azt felelte: "Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik."
Most a szent városba vitte a sátán, és a templom párkányára állította. "Ha Isten Fia vagy - mondta -, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad." Jézus így válaszolt: "Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet."
Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. "Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem." Jézus elutasította: "Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!"
Erre otthagyta a sátán és angyalok jöttek a szolgálatára.
Segítség az imádkozáshoz
Ez a drámai jelenet Jézus nyilvános szolgálatának az elején történt. Régesrégen, de jól bevésődve az emberek tudatába és emlékezetébe Mózes negyven évig vezette a választott népet a sivatagban. Ezalatt szünet nélkül előttük haladt Isten. Mégis, a sivatag a kísértés helye is volt számukra, gyakran vágyakoztak vissza az egyiptomi képzelt jólétbe, ami valójában a szolgaság helye volt számukra.
Jézus mintha újraélné népe tapasztalatát. Ő is kimegy a pusztaságba, ahol nap mint nap kíméletlen forróság sugárzik a magasan ívelő égről, éjszakára átadva helyét a hidegnek és a csillagoknak. A normális „civilizált” élet biztonsága és illúziói messzetűntek. Itt szószerint élet-halál múlik minden döntésen: hogyan lehet életben maradni, hogyan lehet kivédeni a közelgő halált. És mint hajdanán a választott nép, most Jézus számára is a kísértés helyévé válik a sivatag. Mik voltak az Ő kísértései? Választania lehetett a hatalom és a személyes siker köré épült élet és egy egészen más élet között, amely a szolgálaté és a szeretett Atyjától való alázatos függésé, az Atyától, akinek a szeretete küldte Őt a földre, szolgaként, a világ meggyógyítására és megmentésére.
Próbáljam meg átélni, min ment át Jézus a pusztában. Szeretnék vele lenni, mellette lenni. Nézem, ahogy megküzd a sivatag nappalaival és éjszakáival. Talán végigfut valami a gerincemen, ahogy hallgatom a kísértő megnyerő, simulékony hangját. De végül erőt és vigasztalást kapok Jézus egyenes válaszából, szavainak igazságából.
Igen, a választott nép a pusztában volt, és Jézus is a pusztában van – és ez az élmény engem is megérint a körülöttem folyó életet szemlélve. Mert körülöttem is sivatag van, a mai kor életének sivársága, üres, csupasz tér, ha lefejtem róla a mindenütt jelenvaló szórakoztatás és illúzió burkát. T.S. Eliot, angol költő a Négy Quartet-ben írja le a modern élet sötét ürességét, mikor elhallgatnak az értéktelen hangok és kialszanak a tartalmatlan fények. Úgy tűnik üres sötétség marad, de éppen ott kezdi megtapasztalni azt a sötétséget, ami az Isten – egy más, termékeny sötétséget, amiben megszületik Isten világossága…
Hol találok hát fényt és életet? „Uram, te ott vagy nekem, az életem szívén, mindennek a szívén. Hadd kutassalak fel, hadd keresselek meg. Vagy még inkább, hagyjam magam megtalálni általad. A sivatagos helyeken, a kísértések helyein hadd ne magamra összepontosítsam az életem fókuszát, hadd leljem meg igazi önmagamat a rádtalálásban, a szolgálat örömében, a másokra figyelésben, az igaz, a jó, a szép szeretetében. Életem Ura, emelj fel, Te vezess állandóan.”
Elmélkedés imádság után
Ha vége az imaórának, elmélkedve nézzek vissza a tapasztalataimra. Gyakran visszanézve vesszük észre mi történt velünk valójában. Tehát nézzek vissza az áhítatomra, s lehetőleg vessem papírra, ami felrémlik bennem:
- Milyen élményem volt? Hosszú volt és száraz az áhítat, vagy bizonyos pontjain felemelő, kiteljesítő?
- Hogy éreztem magam közben? Volt olyan momentuma, amikor lelkesedést éreztem, ihletet? Vagy többnyire nyugtalan, rosszkedvű voltam?
- Így visszanézve mi volt fontos nekem? Bátorítást kaptam, valami megvilágosodott, felfénylett? Éreztem talán Jézus jelenlétét, azt, hogy Ő az, aki vezet?
_ Talán még ha száraz volt is és küzdelmes, most kezdem hinni, hogy nem volt hiábavaló – bár még nem tudom, miért.
- Átéltem, kaptam valamit, amit magammal vihetek a mindennapi életembe? Valami megerősítést, valami fordulatot, amit meg kell tennem?
MÁSODIK IMAÓRA
Újra nyugodtan elhelyezkedem. Csendet teremtek magamban, és ilyenformán szívemre figyelve hagyom, hogy átéljem Isten jelenlétét. „Uram, újra itt vagyok előtted, veled. Te mindig velem vagy. Segíts, hogy továbbra is veled legyek az imaóra közben. Uram, felajánlom neked ezt az időt, nyitott akarok lenni igédre, sugallataidra.”
János 4: 5-26
Jézus és a szamariai asszony a kútnál
(Jézus) Odaért Szamaria egyik városához, Szikarhoz, ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő.
Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: "Adj innom!" Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: "Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?" [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.] 1Jézus ezt felelte neki: "Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked."
"Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?" Jézus azt mondta neki feleletül: "Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne." Erre az asszony kérte: "Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen ide járnom meríteni."
Jézus így válaszolt: "Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!" "Nincs férjem" - felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: "Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál."
"Uram - válaszolta az asszony -, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni." "Hidd el nekem, asszony - mondta Jézus -, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."
Az asszony azt felelte rá: "Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad." Jézus erre kijelentette: "Én vagyok az, aki veled beszélek."
Segítség az imádkozáshoz
Hagyom, hogy a jelenet kirajzolódjék előttem: az ősi kút az út mellett, néhány fa, amelyek olyan mélyre eresztették a gyökereiket, hogy elérjék a lenti vizet, messziről egy városka házai látszanak. Péter és a többiek bementek a városba ennivalót venni, Jézus fáradtan ül a kútnál egyedül, amikor egy helybéli asszony közeledik. Vízért jött. Bátor, szóba mer állni ezzel az ismeretlen zsidó férfival, és Jézus sem zárkózik el a beszélgetéstől egy asszonnyal, aki ráadásul szamariai „idegen” a zsidók szemében, akivel nem kéne szóba ereszkedni egyedül.
Én is ott vagyok a kútnál, csendben, visszafogottan figyelem kettejüket, s hallgatom, mit mondanak egymásnak. Hadd maradjak így egy ideig… És valóban időre van szükség, hogy lássam is a jelenetet, s azt is átismételjem, amit beszélgettek. Mi akar lenni ez az „élő víz”, amiből ha iszom, nem szomjazom többé, és ami „örök életet adó forrásként” buzog föl bennem? Mi ez az egész? És miről beszél Jézus, amikor később azt mondja, hogy „lélekben és igazságban imádják” Istent?
Azon veszem észre magam, hogy engem vontak be a beszélgetésbe. Én magam vagyok, aki szembetalálkozott Jézussal. Rám néz, és én Őreá… Valóban, én magam vagyok az, az az asszony, aki a kúthoz megy vizet keresve, elégedetlenül az életével, valami többre szomjazva… Jézus rám néz, megszólít. Ismeri életem titkait, de kedvesen, szeretettel tekint rám, őszinte szeretettel. Hadd nézzek rá, és kezdjek vele beszélgetni szívem minden vágyával…
Visszatérve a szöveghez, észreveszem, hogy ott is egy csodálatos felismerés zajlik, az asszony képes felismerni a legnagyobb ajándékot, ami a szavaik mögött húzódott meg. Vele van, akit a szíve mindig is óhajtott: a Választottal, a Messiással, aki őt megkereste, és gyógyulást, igaz szeretetet hozott számára.
De hisz én vagyok az, aki jelen van Jézus számára. Újra rátekintek, majd alázatosan lesütöm előtte a szemem. Hálatelt szívvel érek imaórám végére, olyan szavakkal imádkozva, amik csak úgy megjelennek a tudatomban, vagy csendben átélve a jelen pillanat valóságát.
Elmélkedés imádság után
Az előző imaóra végén a visszatekintésről mondottak alapján most is végiggondolom, mi történt az elmúlt órában:
- Hogy érintett meg az „élő víz” fogalma? Megkoppantott a lelkemben valami mély vágyakozást? Csillapíthatatlan szomjúságot?
- A vágyakozás mellett észrevettem-e bátorítást, ami képessé tesz arra, hogy tovább is Jézuson tartsam a tekintetemet, vele akarjak lenni? Bátorítást, ami ki fogja bírni a csüggedés és negatív gondolatok időszakait?
- Talán tovább fogom olvasni ezt a fejezetet János evangéliumában. A találkozás és a felismerés (26. vers) után azt tapasztaljuk, hogy valóban Krisztuskövető tanítvánnyá lett az asszony, és hatására még sokan azzá lettek (27-42. versek). És az én tanítványságom? Kapcsolatom másokkal, akiknek az evangélium kezd életük középpontjává válni? Érzem-e, hogy valami lépéseket kéne tennem?
HARMADIK IMAÓRA
Végül elérkeztem a nap harmadik, záró imaórájához. Újból összeszedem magam, elcsendesedem, tele vagyok várakozással. „Uram, újra itt vagyok! Uram, mélyítsd el a hitemet! Segíts hinnem, hogy akár tudatában vagyok, akár nem, akár éber vagyok akár eltompult, összeszedett vagyok vagy szétszórt, Te valóban itt vagy velem. Uram, hiszek ebben a rendkívüli misztériumban. Uram, hiszek, de segítsd szegényes hitemet!”
Máté 17: 1-9
Jézus színeváltozása
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény.
S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: "Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek."
Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!"
Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: "Keljetek fel, ne féljetek!" Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust.
A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: "Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!"
Segítség az imádkozáshoz
Itt, mint az előző részletben Máté evangéliumából, a helyszín és a légkör, a tanítványok élménye a hegyen felidéz egy felemelő jelenetet a választott nép sivatagi vándorlásának idejéről. Akkor Mózes mászott fel a Sinai hegy magaslataira, és negyvennapi magányos ott tartózkodás után, a sötét felhőben, ami beborította, találkozott Istennel.
Engedem, hogy képzeletem magával ragadjon, én is ott baktatok a hegyen Péterrel és a másik kettővel – és Jézussal… A hegymászás izgalmas élmény, mert ahogy egyre magasabbra érünk, a táj mind jobban kitágul alattunk. Új perspektívában látjuk a dolgokat, finomabb, tisztább levegőt lélegzünk be. Kitisztult aggyal elgondolkozhatunk mindazon, ami odalenn zajlik, miközben szemünk befogadja az apró házacskák, művelt szántóföldek színes foltjainak látványát a távolban. De nézhetünk felfelé is, az útra, ami még előttünk van, s vergődve törekszünk a láthatár széle felé…
Ebben a mostani jelenetben a tanítványok érzik, tudják, hogy valami különleges, szent élményben lesz részük. Már többször látták Jézust, hogy dombok vagy hegyek magányába vonult vissza imádkozni. Most viszont magával hívta őket. S a láthatár peremén megpillantják az átváltozott Jézust - sugárzik, és imádságában a lét egy más birodalmába kerül. Mózessel beszélget, ki a Sinai hegyen átvette a tízparancsolatot, és Illéssel, a legnépszerűbb prófétával. Mekkora élmény ez nekik, micsoda jelentése van annak, amit látnak! És akkor megszólal a hang a felhőben: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik; őt hallgassátok!”
Jó, ha itt tudok maradni egy ideig, csak látva és hallva a jelenetet. Ezek a szavak nekem szólnak, nekem mutatják Jézust, akivel tőlem telhetően igyekeztem együtt lenni, a csodában és a hitben, egész nap. Az igazság az, hogy Ő mindig ott van nekem. Szavai, amelyek az evangéliumban igazság és élet, mindig ott vannak nekem. Mindig nevemen szólít, beszél hozzám, vezet engem. „Őt hallgassátok!”
De a megvilágosodott, kinyilatkoztató pillanatok az életben múlékonyak, elmúlnak. Le kell jönnünk a hegyről, vissza a mindennapi élet síkságaira és völgyeibe. Jézus is, aki egy rövid időre átváltozott a tanítványok szeme láttára, elveszíti auráját, és újra „csak Jézussá” változik vissza. A körülötte fénylő glóriát csak a hit látja már. Jézus azzá válik, ami volt: alázatos szolgává az emberek között. És az életünk is visszatér egyszerű közönségességébe. De a pillanatnyi látomást magunkkal vihetjük bátorításként, segítségként a sötét és nehéz időszakokban.
Újra elolvasom a részletet, átélem a csodát, elkapom jelentését saját életemre vonatkozóan. Aztán befejezem az imaórát. „Uram, köszönöm neked a veled töltött időt. Akár felfogtam valamit a dicsfényből körülöttünk, akár megmaradtam a hitért való harcomban a sötétség és szórakozottság ellen, te valóságosan velem voltál. Nagyon köszönöm. Hadd nézzelek és hallgassalak mindig, szavaid szólítsanak meg és vezessenek. Köszönöm szeretetedet, azt, hogy nevemen szólítottál életem titokzatos utazására. Légy mindig velem. Áraszd rám szeretetedet és kegyelmedet ma és minden nap, Ámen.
Elmélkedés imádság után
Az eddigi szempontok szerint újra elgondolkozom az imaóra tapasztalatain.
- Mi érintett meg?
- Még ha szikkadtnak, fáradtnak érzem is magam, visszatekintve talán felfedezek valami fontosat, bátorítót, amit magammal vihetek.
- Újra átéltem Jézus jelenlétét, megmagyarázhatatlanul, megfoghatatlanul? Nevemen szólított, és tovább vezet?
A nap összefoglalása
Végül, a nap zárásaként, jó lesz visszagondolni az egész napos élményre. A szempontokat feljebb már megadtuk a nap kezdetén, érdemes visszalapozni hozzájuk. De ha már nincs rá energiám, megtehetem később is, este vagy holnap valamikor.
Akárhogy is, mondjak köszönetet. Fényben és sötétségben, az Úr velem volt. Ott van és ott lesz, a szívem mélyén, hűséges szeretetben. Ez életem magja, az a központ, mely életutam legnagyobb csodája. Ahogy haladok Húsvét felé, gondozzam apránként ennek a bensőséges, szerető jelenlétnek a csodáját. Más szóval, folytassam az imádkozást, rövidebb-hosszabb ideig néha félrevonulva. Mert tényleg nevem szólított, s éjjel-nappal minden pillanatban szólít engem. És így vezet biztonságban, irányít az igazság és az élet felé.
